Kérjük, hogy ossza meg véleményét a színdarabbal kapcsolatban!
Kevesebben lettünk! Egy Barát, egy Kolléga, egy Művész, egy EMBER. Szebeni János. A SZEBI! Mikor a 2018-as nyári előadásokat kezdtem szervezni, hívtam, kerestem. Csak egy rövid SMS érkezett. „Barátom, velem már ne számolj!” De Szebivel nem lehetett nem számolni. Mindig hittem, hogy egyszer csak beballag, olyan Szebisen, s rám kacsint. – Hello főnök! – mondja majd. – Ne aggódj. Megoldjuk! Most itt vagyunk és meg kell oldanunk a hiányát. Nem is darabbéli szerepének hiányát, hanem a lelkünkben sötétlő hiányt. Elment valaki, akiről elmondhattuk, hogy Velünk volt. Isten áldjon Szebi! Köszönöm, hogy Velem voltál Levente
2017. szeptember 1. Sasvári Sándor fellépései alkalmával többször hallottuk már a Kárpátok között című dalt, mely A fejedelem musical zárása. Sokszor elmesélte már csillogó tekintettel, hogy a színészek az előadás végén egyként éneklik a közönséggel. Kíváncsiak voltunk, így utánajártunk szeptember 1.-én, Szigetváron.
Igaza volt Sasinak. A finálé csodálatos sorait a nézők hálából ezúttal is felállva, ovációval, vastapssal kísérték, megköszönve ezt a pár órányi időutazást. A Rákóczi szabadságharc kulisszái mögé tekinthettünk be. A cselekmény, a dalok és a kosztümök segítségével a színészek mindenkit magával ragadtak. Annyira, hogy aki történelem órán nem figyelt eléggé, annak is a figyelmét felkeltették, hogy utánanézzen, mi is történt pontosan. Én is izgatottan vártam, hogy hazaérve segítségül hívjam az internetet, hogy minden apró részletet megtudhassak, ami a musicalbe már nem fért bele, csak célzásokkal. Milyen kár, hogy nem jut el ez a csodás előadás mindenkihez!
Azonban bárhogy is volt, előadás után nézelődve örömmel hallottam, más is boldog lett volna, ha megmásítjuk legalább egy estére a történelmet és „happy end” vár a szereplőkre, kiket a szívünkbe zártunk. Minden másodpercet élveztünk és tátott szájjal figyeltünk! A próza, az intrika tökéletes egyensúlyban volt az énekkel, a hazaszeretettel. Nem volt giccses, se kevés. Minden mozdulatnak, hangnak megvolt a maga helye és szerepe.
Köszönjük és gratulálunk a produkció minden résztvevőjének!
Ajánljuk a PartyZoo jegyirodát, Ferencesek utcájában. 12 óra után nyitva a pénztár. +36205513416 vagy az ÁRKÁD-ban az Ibusz irodában.
Érdeklődni szeretnék, hogy a szeptember 01.-i Fejedelem előadásra Pécsen személyesen is lehet valahol jegyeket vásárolni? Kérem írják meg, hogy hol árulják a jegyeket! Köszönöm: Nagy Mária
Most írtam alá a ” Legyen nemzeti ünnep június 16., a Rákóczi-szabadságharc kezdete!” című petíciót a CitizenGO oldalán, amivel levelet küldtem a döntéshozóknak. Mint a Zrínyi 1566 testvér musicaljének, A Fejedelem musicalnek szerzője, ezt nagyon fontos kérdésnek tartom. Ha Te is aláírod, itt érhető el a link: ( Másold ki Ctrl C, Ctrl V )
http://www.citizengo.org/hu/46289-nemz! eti-unnep-legyen-junius-16-rakoczi-szabadsagharc-kezdete?tc=ty&tcid=34609888
Köszönöm
Kedves érdeklődők! A kassai előadás jegyei hétfőtől kaphatóak.
Kedves Gyöngyi. Október 30.-án 19 órakor kezdődik az előadás. Helyszín; régi nevén Szakszervezetek háza, most Jumbo Centrum (Divadlo Grand). Jegyek; szeptember elejétől a Csemadokban és a Ticket portálon.
Tisztelt Szervezők! Érdeklődnék, hogy a kassai előadás hol lesz_ Néztem a Thália Színház honlapját, ott nem szerepel, Kassán máshol sem láttam a hirdetését.
Kedves érdeklődő! Elnézést a hosszú várakozásért. Heteken keresztül több várossal voltunk tárgyalásban, A Fejeledelem előadás bemutatásával kapcsolatban és nem szerettünk volna valótlan információval szolgálni. Sajnos ebben a pillanatban, csak egyetlen előadás látszik az évadban. Viszont ez, Október 30. KASSA. A Fejedelem újratemetésének évfordulója!!!! Nincs olyan messze. Sem a dátum, sem a hely. Várunk mindenkit szeretettel. Nagy ünnep lesz!!!!!
Tisztelt Rendező úr, szervezők! Szeretném megérdeklődni, hogy 2016-ban mikor és hol lesznek előadások?
Drága Barátaim! Most értesültem, hogy a IV. Magyar Teátrum Fesztiválon, A Fejedelem előadás, a legjobb látvány díját nyerte el. Köszönet a díjért. Köszönet az Agria Játékok Kft.-nek, a Gárdonyi Géza Színháznak, Bényei Miklós díszlettervezőnek, Molnár Gabriella, jelmeztervezőnek, a szereplőknek és minden közreműködőnek. A fotók menüpontban láthatjátok a díjat. Köszönöm. M.L.
Újabb cikkek, riportok, valamint jelenetek a beregszászi előadásról, az interjúk, kritikák menüpontban. „Amíg hisszük a jót” valamint Beregszászon a Fejedelem címen
Az Interjúk, kritikák menüpontban olvashatnak a beregszászi előadásról. ” A Fejedelem Beregszászon” – Badó Zsolt cikke, valamint az „Addig él a nép a Kárpátok között” – Marosi Anita cikke.
Kedves Edit! MI is köszönjük a meghívást, s ha a Jó Isten is úgy akarja jövőre találkozunk a Zrínyi 1566 musicallel.
Szeretném megköszönni ,hogy elhozták nekünk a Kárpátok aljára,Beregszászba ezt a csodás musicalt!!!!!Annyira fantasztikus,olyan gyönyörű,megható!!!!Köszönjük!!!!
Tisztelt Nézőink! Több levél is érkezett a beregszászi előadást követően, a kapcsolat menüpontra, amelyben a Fejedelem dalairól érdeklődnek. Mindazoknak, akik szintén szeretnék ismét hallani, ajánljuk figyelmükbe a Dalok menüpontot, ahonnan több dal ingyen letölthető.
Kedves Mindenki! Tegnap, / 2015. 07. 25.-én Beregszászon játszotta a társulat az előadást. Kelemen Csaba és Moravetz Levente ezt a levelet kapta ma reggel, Török Dénes úrtól, Beregszászról. Az érintettek engedélyével, most közzé teszem,
„Kedves Levente, Csaba!
Előadás után és ma délelőtt is mise után ismerősök, ismeretlenek egyaránt sokan jöttek oda hozzám köszönték a tegnap estét, de e-mailon, Facebookon is sok pozitív visszajelzés érkezett. Kérlek, tolmácsoljátok a kollégáknak is a sok-sok köszönetet, rengeteg embernek okoztatok örömet a tegnap esti előadással!
Üdv:
Dénes
ui.: a mai déli Kossuth Krónikában a 15-18 perc között volt egy rövid híradás az előadásról:
( Az interjúk, kritikák menüpontban, A Fejedelem Beregszászon címmel, meghallgatható. )
Számunkra is felemelő élmény volt Önöknél fellépni. Szívünket vittük és Szíveket kaptunk cserébe.
Koszonjuk szepen az eloadast!!!Nagyon tetszett,Isten aldasat kerjuk a tovabbi ‘munkajukra’. Beregszasz,2015.
Mi is sajnáljuk. Talán majd jövőre
Akkor az iden Erdelyben nem lesz fellepes sehol? Az kar!
Jelenleg még tárgyalunk a meghívókkal. Amint biztossá válik bármelyik helyszín, azonnal jelezzük. P.A.
Valaki nem tudja hol lesznek 2015-ben fellepesek? Esetleg lesz eloadas Erdelyben is?
köszönjük ezt a csodálatos előadást Körömben!!! annyira szép volt, nem találok rá szavakat!!
Köszönjük. Számunka is emlékezetes előadás volt.
Tegnap este láttam az előadást Körömben. Felemelő élmény volt! Köszönjük!
Sziasztok, mai nap INGYENES előadás Körömben 19-órától (B.A.Z. megye, Miskolc mellett közvetlen, M30 as autópálya Tiszaújvárosi kijáró) Mindenkit szeretettel várunk!!!
Gyergyószentmiklósi előadásról cikkek és videó klippek találhatóak az Interjúk, kritikák menüpont alatt.
Lélekemelő, nagyszerű előadás. Szép jelmezek, ötletesen megalkotott díszlet és kiváló művészek… nagyszerű rendezés…és hazahozták nekünk ezt a darabot! Köszönöm valamennyi gyergyószentmiklósi ember nevében!
Én két CD-t vettem az unokáimnak, hogy szépet hallgassanak. Köszönöm
Gyergyószentmiklóson nagy siker volt az előadás. Felemelő élmény volt, azóta csak ezeket a dalokat hallgatom. Köszönöm a művészeknek.
Tegnap olyan felemelő élményben volt részünk Gyergyóban, amilyenhez foghatóra nem es emlékszem. Köszönöm a művészeknek
29 vasárnap, az m 1. Magyarország szeretlek műsorában, Egerből jelentkezik be több Moravetz produkció. 10 óra 30-kor az Egri csillagokból, 12 óra 30 perc -kor A Fejedelemből, 14 óra 30 perckor a Zrínyi 1566 -ból, 16 óra 30 perc-kor az Isten rabjai-ból láthatunk részleteket, s hallgathatunk beszélgetést Moravetz Leventével, Sasvári Sándorral, Herczeg Flórával, Feke Pállal, Kelemen Csabával. Ozsgyányi Misivel, Magyar Jázmin Őzikével P.A.
Csider Andor levele Moravetz Leventének. Kedves Mágusom! A magam és a szerencsi közönség nevében köszönöm azt a csodálatos, igényesen megkomponált varázslatot, mellyel ámulatba ejtettél minket. Köszönjük minden fellépőnek, közreműködőnek a vérprofi játékát, munkáját! További kreatív alkotást és vastapsos sikereket kívánok! Csider Andor a Szerencsi Általános Művelődési Központ igazgatója.
Most meg vége. És milyen fergeteges sikerrel. Ennél nagyobbat még nem láttam. Neszeneked. Ez a Király és nem a szegedi Alföldi az István.
Kacsa. Mindjárt kezdődik az előadás.
Igaz-e, hogy rossz idő esetén elmarad a Fejedelem eladása Szerencsen szeptember l-én és akkor 2.-án lesz megtartva
Augusztus 30.-án délelőtt 1/2 9-kor a MOKKA adásában Sasvári Sándor és Moravetz Levente.
Kedves Éva! A mi honlapunkon lévő időpont a helyes. Szeptember 01 este nyolc óra. A jelzett link kezelőit máris értesítjük, s megkérjük, hogy javítsák ki a helyes időpontra. Köszönjük a figyelmeztetést. Reméljük azért találkozunk az előadáson. Jó szórakozást kívánunk. A Fejedelem stábja.
Sziasztok! https://pinvents.com/event/161129844078544/a-fejedelem-musical-a-szerencsi-vrban
a fenti linken ezt találtam: A Fejedelem – musical a Szerencsi várban 2013. augusztus 30., péntek 20:00 (erről az időpontról tudtunk előzetesen is)
Itt a kezdőlapon pedig szeptember 1-e (vasárnap?) van. Szeretnék érdeklődni, hogy akkor most melyik a helyes dátum? Köszi!
2 héttel ezelőtt néztük szüleimmel a Fejedelmet másodjára és annyira imádom! A dalokat, a színészeket, ha választani kellene akkor Kelemen Csaba a kedvenc, de mindenkit nagyon szeretek! Nem tudom miért, de nekem nagyon sokat jelentenek ezek az előadások. Remélem még jó sokáig lesz, alig várom, hogy jövőre is megnézhessem! 🙂
És akik szeretik a szerzőket és művész társaikat… http://vivalamusical.hu/interjuk/isten-rabjai-villaminterju-moravetz-leventevel
Holnap, 22.-én lesz Egerben a Moravetz-Balásy-Horváth szerzőhármas új musicaljének bemutatója. Az Isten rabjai. Mi a szerzők rabjai vagyunk. MEGYÜNK! És közben döng majd a Zrínyi és a Fejedelem zene! Gyertek Ti is!!!
Még szomorúbb szívvel értesítünk mindenkit, hogy a Kassára tervezett előadás szintén elmarad. Bár a Szlovák kormány anyagi támogatását élvezzük, itthon nem nyertünk a pályázatunkkal, s immár harmadszor kell visszautasítanunk a szlovákiai magyarok meghívását.
Szomorú szívvel értesítünk mindenkit, hogy a Siklósra tervezett előadások, az önkormányzat támogatásának hiányában elmaradnak.
Sasvári Sándor nyilatkozata: http://mno.hu/paletta/jaszai-mari-dijjal-tuntettek-ki-sasvari-sandort-1146298
BERCSÉNYI GRÓFOT ALAKÍTÓ SASVÁRI SÁNDOR, MÁRCIUS 15.-ÉN ÁTVESZI A JÁSZAI DÍJAT. BÜSZKÉK VAGYUNK RÁD SASI, S KÖSZÖNJÜK, HOGY EGYÜTT LEHETÜNK VELED.
Még nem tudjuk. Még folynak a tárgyalások. De reméljük, ha talán Pécsre nem is, de a közelébe feltétlenül.
Tavaly láttam a pécsi előadást. Idén is hozzák Pécsre?
Úgy érzem el kell mondanom, milyen jó érzés ezt a sok tiszta szép lelkesedő hozzászólást olvasni Fejedelmünkről. Mert ha az ember a saját gyerekét gyönyörűnek, okosnak látja, rendjén van. De az igazi mégis csak az, amikor a nagy ítélőszék, a közönség mond megtisztelő szép ítéletet.
Kedves mindenki! Ebben az évben már nem lesz előadás Kassán. Tárgyalások még folynak, de 2012-re már ne tervezzetek Fejedelem látogatást. Reméljük 2013-ban sok előadás lesz! 🙂
A tokaji előadás szuper volt,ott voltam,tudom.Előadás legközelebb Kassán lesz,november vége december elején. Egyeztetés után,majd megírjuk.Addig is lesz Zrínyi 1566 musical Szigetváron.Arra is szeretettel várunk!
Csak Vasárnap hallottam hírét a tokaji előadásnak. Sajnos lemaradtam róla. Mikor és hol lesz legközelebb? Nagyon sok jót meséltek az ismerőseim. A kezdőlapon csak annyi van, hoyg Kassa, november… kérdezem, november ???
Kedves Ágnes! Sajnos nem kaptunk meghívást Győrbe. Talán majd jövőre.
Várható, hogy Győrbe is eljön a nyáron a Fejedelem?
http://www.youtube.com/watch?v=VZSvqzCbgyE
Tegnap láttuk! a Zrínyi után nagy elvárásokkal ültünk a nézőtérre és már a Szebb jövő után azt mondtuk, hogy szép esténk lesz! Csodás zene, kiváló rendezés-előadók. Köszönjük!
Drága Néző. Most nem tudom, hogy dicsérsz, vagy szidsz… mit kellet volna fordítva…? DE… Mit állítmány, az alany? Tényleg érdekel…
Mihez lenne fogható a Fejedelem? felemelő, magyar, hitet, hitelt adó! Csodálatos darab, köszönjük, hogy megírták! DE! Fordítva kellett volna.. Aki látta már a Zrínyit annak ott a „közös akarata” A feláll a nép és fejet hajt ösztöne. Ennyire büszkévé tenni a nézőt a magyarságára, nem tudja más, mint Moravetz úr. Kevesen voltunk a tomboló sikerhez-sajnos. Miért nem hirdették, miért lehetséges az, hogy nem telik meg a nézőtér egy ilyen darabra? Véletlen, hogy megtudtuk az előadást. Köszönjük az önök barátainak akik figyelemmel kísérik a műsorokat. Sok sikert! Sok nézőt!
Mint a Gárdonyi Géza Színház és Kelemen Csaba Művész Úr hűséges rajongója, már több alkalommal könnyeztem végig ezt a darabot (is) diákjaimmal, az ózdi József Attila Gimnázium tanulóival, akiknek Csaba már személyes ismerősük. Azóta is idézzük a dalokat, jelszóvá váltak sorai, példákká nem csupán történelem, de etikaórákon is. Köszönjük az élményt! Nyáron is ott leszünk az Egri csillagokon is!
Az előadások akkor válnak véglegessé, amint az érintettek leszerződnek. Ezután kezdődik meg a jegyárusítás is.
Üdvözlöm a szervezőket! Az lenne a kérdésem,hogy ezek az időpontok már biztosak amik kint vannak az oldalon, és megrendezésre kerülnek ezek az előadások?! Amennyiben nem ez mikor válik véglegessé? ..és az augsztusi előadásokra mikor kezdődik a jegyárusítás?
Moravetz Levente a Bencze showban; http://www.youtube.com/watch?v=hEY_JoFqU2A
Kedves Julcsi! Köszönjük elismerő szavaidat. Mindkét előadásunkra, / Zrínyi 1566 és A Fejedelem / a Pécsi Szabadtéri Színház árusítja majd a jegyeket. Amint megkezdődik a jegyárusítás, a honlapunkon jelezni fogjuk. Üdv.
Sziasztok! Tavaly láttuk a Pécsi Szabadtéri Színpadon a Zrínyit, lenyűgöző volt mind látványban mind zeneileg! Ezért is szeretnénk minél előbb jegyet kapni a Fejedelem pécsi előadására. A dátumot már láttam (06.22-23) a weboldalon, de hol lehet rá jegyet szerezni??? Előre is köszönöm a választ.
Drága Barátaim! Készítettünk egy minis-sorozatot. Ha van kedvetek, tekintsetek rá. http://www.webse.tv/index.php?o=229072
Dévényi Ildikó a Bencze Show-ban, Zrínyiről, A Fejedelemről, Önmagáról, és a Világról. Megtalálható az interjúk, kritikák menüpontban.
Moravetz Levente
Kedves Barátaink! A Zrínyi 1566 musicalhez hasonlóan itt is sok kérést kaptunk, amiben jeleztétek, hogy szeretnétek a Fejedelem fő dalait iskolában, s különböző fellépéseken elénekelni. Balásy Szabolccsal és Horváth Krisztiánnal úgy döntöttünk, hogy a legtöbbet kért dalok alapjait itt is elérhetővé tesszük. A -Dalok- menüpontban, mától letölthetőek ezek az énekek és az alapok is. Sok sikert kívánunk a fellépésekhez.
Kedves Évi! Köszönjük a figyelmeztetést. Már ki is javítottuk. Elnézést kérünk mindenkitől. Üdvözlettel. M.L
Hahó!BÚÉK mindenkinek! A kezdőlapon a januári előadás téves dátummal jelent meg. A fejedelem – Eger GGSZ- 2012. 01. 18-án 19 óra!!!
Részt vettünk a december 29-ei előadáson, és mondhatom, felemelő élmény volt. Ennek a csodálatos darabnak nagyobb hírverés kéne, hogy minél többen láthassák és egyáltalán tudhassanak róla. Minden elismerésem a szerzőké, és az előadáson szereplőké. Csak gratulálni tudok!
rettenett szerint:amugy a nagy o-t csak az erdemli, aki hajlando venni a faradtsagot arra, hogy sajat magaval tisztaban legyen, becsulni tudja, es ne arrol szoljon a kapcsolata, hogy a masikra vetiti ki a nyomorat. aztan pedig csalodjon, hogy oo, megsem olyan nagy o…nem kellene csak elvarni, hanem a masikkal is foglalkozni, elgondolkozni azon, mit miert tett,gondolt, erzett, vagy ha nincs agyunk, egyszeruen csak meg kell kerdezni.amugy meg mind a 6 milliardan nagy o-k vagyunk, hogy a **** ne letezne:)
auto insurance rates
Zseniális. Élvezet volt nézni a tök különböző korosztályokat a nézőtéren, ahogy lélegzetvisszafojtva ámulták az előadást. Köszi mindenkinek.
„Moravetz Levente: A színház a pillanat művészete”. A cikket megtaláljátok az interjúk, kritikák fülecskénél.
A fejedelem című előídást sikerült megnéznem, átélnem július 15-én Egerben, augusztus 26-án Sárospatakon és szeptember 16-án Egerben is. Rendkívül nagy élményt jelentett a számomra. De legalább annyira nagy élmény az, hogy gyermekeim (9 és 6 évesek) a dalokat már szinte kívülről fújják. Mindegyiküknek megvan a kedvenc dala. Köszönet a gyönyörű előadásokért, a feledhetetlen élményért. Sok sikeres előadást kívánok Feri
Köszönet a folyamatosan bővülő képekért, és nagy élményt jelentenek a video-összeállítások is. Köszi, HáZé !
Lesz még, lesz annyi, hogy győzzetek megnézni és szegény honlap elbírja:-))) Na meg arany barátomnak legyen türelme eljárni a képekért amikor elkészül egy adag:-)
Köszönöm, a türelem töretlen. Mint ahogy a darab és a szereplők iránti szeretet!!! Senkin nem akartam számon kérni a „többi” fotó hiányát, leginkább az Ottón nem!!! A mai, szépszámú „adagért” nagy köszönet!
Szerbusztok sajnos sokat melózok és lassan készülnek a képek. természetesen annyi kép lesz a végére, hogy mindenki nézegetheti őket órákig. És abban is bizonyos vagyok hogy mindenki talál magának elégedő anyagot csak türelem. Az éjt napalé teszem de van kicsi családom aki lassan csak a hátamról ismer meg, mert mindig a monitor élőt gubbasztok. Sietek amennyire emberileg lehet, Vigyázzatok magatokra és egymásra is. Üdv:Ottó
A fotók feltöltése folyamatos. Ugye nem gondoltad, hogy ennyi fotó készült az előadásról…
Mi tagadás, gyönyörű fotók készültek a sárospataki előadásról. Reményeim szerint láthat a nagyközönség egyéb, pl. TÁNCOSOKRÓL készült remekműveket is. Személy szerint erre vágynék a legjobban.
Nagy tisztelettel és erős várakozással!
Láttam a Fejedelmet Egerben. Nagyon nagy élmény volt & szeptemberben is ott leszünk családommal. Megérintett a darab, annak minden mondata & melódiája. Kétségtelenül új kedvenc lett a Zrínyi mellett, amit most Pécsen fogunk megnézni. Sok erőt ad, ha 1 pillanatra is, de olyan nagynak érezhetem magam, mint nemzeti hőseink a darabban, mert a színészek oly nagyszerűen tudják átadni azt a felemelő érzést. A hétköznapokból igazi fellélegzés, hogy az egyszerű emberek is lehetnek nagyszerűek. Köszönöm.
🙂 De még nem is láttad őket. Lehet csalódni fogsz bennem.
Üdvözöljük az első levélírót. Mi is köszönjük Neked a fotókat.
Köszönet mindenkinek ki eme műben részt vett annyit adtatok amennyit emberileg be sem lehet fogadni. Hihetetlen erőt képviseltek,és nem igen találok szavakat magamban hogy leírjam mindazt amit éreztem és érzek. Köszönöm.
Üzenetet írokA hozzászólása az adminisztrátor engedélyezése után válik láthatóvá!