Finálé
A ködgomoly szép tájat rejt,
a Kárpátok fölött.
Sok vén fenyő méz könnyet ejt,
a Kárpátok fölött.
A nap pihen, így mit se sejt,
hogy hány szív ver, és nem felejt,
valahol, a Kárpátok között.
A börtönökből fémkoppanás,
a Kárpátok között.
A jégcsapon, cseppolvadás,
a Kárpátok között.
Egy szó, egy sóhaj, egy dobbanás,
egy szebb jövőre villanás.
valahol, a Kárpátok fölött.
Sűrű felhők közt, egy csöppnyi rés, kevés.
Mégis ott bújik meg, a vágyott ébredés,
amíg hisszük a jót, a két rossz között,
amíg távol jövőnk a múltból öntözött,
addig él e nép a Kárpátok között.
A szél zokog, térdel a táj,
a Kárpátok között.
Nincs jó tető, nincs jó szabály,
a Kárpátok között.
Hol nincs öröm, ha szól a száj,
hol a szív sír és úgy mondja, fáj,
valahol, a Kárpátok fölött.
Egy régi csillag, múltat mesél,
a Kárpátok fölött.
És arra int, higgy, bíz, remélj,
a Kárpátok között.
Egy dalt, egy himnuszt, a hit zenél,
egy nemzet áll és újra él,
valahol, a Kárpátok között.
Sűrű felhők közt, egy csöppnyi rés, kevés.
Mégis ott bújik meg a vágyott ébredés,
amíg hisszük a jót, a két rossz között,
amíg távol jövőnk a múltból öntözött,
addig él e nép a Kárpátok között.
Amíg hisszük a jót, a két rossz között,
amíg távol jövőnk a múltból öntözött,
addig él e nép, szerteszét, a Kárpátok között.
Addig él e nép, szerteszét, a Kárpátok között.